Közlemény

KÖZLEMÉNY   Tisztelt Látogatóink! A koronavírus-járvány megelőzésének érdekében a Hajózástörténeti Látogatóközpont- Kilátó 2020. március 16-ától határozatlan időre BEZÁR. Az érdeklődők számára telefonon, írásban továbbra is elérhetőek vagyunk!   Elérhetőségeink: Telefon: +36 84 553 088 E-mail:

Szülinaposak vagyunk

Töretlen a népszerűsége a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontnak a Kilátónak 2016. július elsején 14 órakor nyílt meg látogatóközpontunk. Az épület tervezése  2012-ben kezdődött. 2013 az engedélyezés éve volt, míg 2014 a versenyeztetésé, 2015-2016 pedig a kivitelezésé.

Százezredik látogatóját köszöntötte a Kilátó

Holovits Huba Balatonföldvár Város polgármestere köszöntötte százezredik látogatóját a Hajózástörténeti Látogatóközpontnak, kilátónak. A szerencsés nyertes családjával Budapesten él, most Földváron nyaralásukat töltik, a településen öt évvel ezelőtt jártak és akkor megfogadták visszatérnek. A Hajózástörténeti Látogatóközpont

Kilátás mindenek felett

Nem lehet panasz a nyári szezonra, a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont- Kiállítás és Kilátó – idén is népszerű volt a turisták körében A legtöbben augusztusban keresték fel a kilátót, csaknem 12 ezer vendég járt nálunk, a

1 évesek lettünk!

60.000 látogató a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban a nyitás óta 2016. július elsején 14 órakor nyitotta meg kapuit a Hajózástörténeti Látogatóközpont. A Magasparton található hajó alakú épület sokak kedvence lett a balatoni látnivalók közül az elmúlt

Fun Gogh Fess és szórakozz

Ha nem csak fotókon szeretnétek megörökíteni a lélegzetelállító kilátást, akkor gyertek áprilisban a fungogh élményfestésre! Tapasztalat nélkül igazi művészként alkothattok egy csodás vászonfestményt a Balatonról! Várunk titeket sok szeretettel! Jelentkezni itt tudtok: https://www.fungogh.hu/jelentkezem

Elérhetőségek

8623 Balatonföldvár
Erzsébet utca 50.
+36 84 553 088
+36 20 374 8533
info@bknkft.hu
facebook oldalunk

Nyitva tartás

Hétfő-vasárnap: 10:00-20:00
Jegyárusítás: 19:00-ig

SZÉP kártya elfogadóhely

SZÉP kártya elfogadóhely
Flag Counter